Néha nehéz bátornak lenni, de mindenképp megéri

Néha nehéz bátornak lenni, és vállalni a bizonytalannak tűnő külföldi tartózkodást, messze a családtól és a barátoktól. Pláne, ha az embernek nincs rá pénze. De mindenképp lehetséges és megéri, ahogy Ibolya esete mutatja.

“Mindenkinek küldeném e rövid beszámolót, aki még motiválatlanul “tanulgat”. Kell hogy legyen motivációd! Mindenkit arra biztatok, ne adja fel könnyen az álmait! Az “akarom” és a “muszáj” NAGY ÚR a tanulásban. E kettő volt mozgatóerőm abban hogy 52 évesen elkezdjek angolul tanulni.

Miután hetek teltek el úgy, hogy hajnalonként egyre korábban ébredtem azon töprengve, hogyan tovább, mert ha a kórháznál maradok, maholnap egyre lejjebb csúszok anyagilag. 2004 decemberében eljöttem a kórháztól és egy hét múlva már heti 5 napon át naponta a 45km-re lévő megyeszékhelyre jártam a TIT-hez angolt tanulni. Hat hónap után sikeres alapfokkal még mindig nagyon “bénán” éreztem magam a szövegértésben, a kommunikációban. Aztán megakadt a szemem egy hirdetésen, melyben külföldi munkalehetőséget kínáltak 6 hét intenzív angoltanfolyammal Angliában.

Pénzem nem volt, de felbontottam az életbiztosításom és abból befizettem a részvételi díjat. Igaz, munkát ugyan nem biztosítottak, de annyira fellelkesített a tanfolyam, hogy mindenáron ki akartam jutni Angliába. Rengeteg helyre jelentkeztem itthon magyar közvetítőknél, de mindenki először csak pénzt akart. Nekem már nem volt. Bújtam a magánhirdetéseket és bejött.

Másfél évig dolgoztam bentlakásos ápolóként Londonban. Közben tanultam a nyelvet, majd miután meghalt a bácsi akit gondoztam, próbáltam megbarátkozni a gondolattal hogy haza kell jönnöm. De újabb hirdetésre jelentkeztem.

5 nap próbamunka után Svájcban kaptam lehetőséget. 9 hónapot töltöttem Lugánóban, majd családi probléma miatt hazajöttem. Hogy ne felejtsem el az angolt, két hónap elteltével beiratkoztam egy középfokú angoltanfolyamra ami 5 hónap volt hetente 2×2 óra. Ezután jött az angol-számtech. 7 hónapos tanfolyam egy bokatöréssel kombinálva, de nem adtam fel! Elvégeztem sikeresen, és jelenleg kórházban dolgozom 3 műszakban és keresem az újabb lehetőséget külföldön. Várom a tavaszt, amely remélem már külföldön köszönt rám!”

Birkásné Kővári Ibolya

1 hozzászólás – Néha nehéz bátornak lenni, de mindenképp megéri

1. 

   Anonymus mondja:

   Egy barátom halála után úgy éreztem, semmi ,senki nem érdekel. Fiatal voltam, 20 éves. Érthetően nagyon magam alatt voltam, mikor a metróban megláttam egy bébiszitter hirdetést. Azért akadt meg a szemem ezen, mert akkor a 92 -tőt írtunk, még futólag se lehetett találni ilyen, vagy ehhez hasonló munkákat. Abban a szent pillanatban döntöttem, hogy kiutazom. Már előtte tanultam négy évig angolul ,de sosem beszéltem, élőben soha nem próbáltam meg a tudásom. Két hónap múlva már kint voltam. De előtte sokszor ültem a kanapén és próbálgattam a képzeletbeli szituációkat, Jó napot, örülök, hogy megismerhettem, satöbbi satöbbi. Ez a képzelt szituációs gyakorlat később is bevált. Ott beiratkoztam munka mellett egy tanfolyamra, ahol egyedül voltam magyar,így esélyem se volt nem beszélni angolul. Három hónap alatt letettem a Cambridge vizsgát és ma már nem a régi szakmámban dolgozom, hanem angol oktató vagyok. Köszönhettem ezt egy Metró hirdetésnek és a barátomnak. Kívánok mindenkinek elég kockázatvállalást és bátorságot és kitartást a nyelvtanuláshoz. Anonymus

   2012. 01. 21. - 11:34

   Válasz

Szólj hozzá!

Ha te is ebben a cipőben jártál vagy jársz, segíts másoknak, és írd le, te mivel értél el sikereket!
Neked mi vált be?

Válasz elvetése

Név

E-mail

Hozzászólás

A mezők kitöltése kötelező. Az e-mail címed nem fog látszódni.

CAPTCHA Kód *